Az új carmenekből
Horatius és Radnóti Miklós emlékének
„Míg én voltam a kedvesed,
S felfénylő nyakadat még nem ölelte más…”
(Horatius – Radnóti Miklós fordítása)
21. / Képernyőre
Képernyőre a porszemek
hullnak rá, ahogyan száll le a hóesés.
Zsebkendő letörölni kell,
ráfújok levegőt, hogy kavarogjanak.
Bolygóként atomok soka,
apró légi lakók, más a dimenzió.
Így szállnak kavarogva ők,
szívünkben kihagyott éveik égnek el.
Ők, mind-mind a mi holtjaink,
kikből ennyi maradt: porszem a semmiben.
Képernyője az éginek
lesz tőlük porosabb fent, de ki törli le?
22. / Múzsám, Mnémoszüné
Múzsám, Mnémoszüné, segíts!
Téged hívna ma így reggeli énekem.
Múzsám és feleségem is,
és mint párhuzamos, siklik a végtelen.
Húsz sor most leborul eléd,
míg indít autót szép kezed és a kulcs.
Hátul gyermekülés, bele
ültettél gyereket, lányaim egyikét.
Nem mentek soha messzire:
óvónéni a cél, óvoda udvara.
Hömpölygő a patak vize,
lassú-gyors rohanás régi fahíd alatt.
Tőkésréce, a néma Pán,
nimfáknak kara úsztat le hajóhadat
elképzelt szigetek után.
Megszólal mobilod, benne a sok adat.
Nincs nagy forgalom, unhatod,
jelzőlámpa piros, fékezel és megállsz.
Lent sodródnak a múlt napok,
örvénylő patakon tűnt sikerek, hibák.
(Megjelent az Alföld 2022/9-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Tamus István munkája.)
Hozzászólások